Szombat délután érkeztem Mes Aynak-ba 2012. május 12-én. Olyan szerencsés időpontban, hogy megzavartam az itt dolgozó régészek ebéd utáni pihenőjét. Annak ellenére, hogy előző nap péntek volt, ami itt a pihenőnap, mindenkin a fáradtság jelei mutatkoztak. Rövid bemutatkozás után nem nagyon foglalkozott velem senki. Mondták, majd holnap mindent megtudok. Na kösz. Egyébként ez a nemzetközi csapat adja a régészeti lelőhely/lelőhelyek feltárásának gerincét. Hogy finoman fogalmazzak ők értenek hozzá, a többiek, akik itt dolgoznak (afgán régészek stb.) csak nézik. Mint az első munkanapomon megtudtam és láttam, az afgánok a 19. századi régészet szintjén állnak. Csak a kincskeresés, semmi dokumentálás. De erről majd később.

     A csapat egyébként elég vegyes. Jelenleg egy angol régész Guy a régészeti feltárás koordinátora. Az előző holland koordinátort, állítólag a helyiekkel való keménysége miatt, idén februárban lapátra tették. A társaság legtapasztaltabb tagja, és egyben Guy helyettese, Marek, aki Lengyelországból már évek óta a Közel-Keleten dolgozik. Aztán itt van még Saad, aki szír, Emre Törökországból David Angliából, Daniela Németországból. Ők fogadtak szombat délután. Szabadságon van Agnieska, aki szintén lengyel (ő hétfőn jött vissza) és Jamil (róla nem tudok semmit még). A társaság megismerése után elfoglaltam a szállásom, kipakoltam a kevés holmim és megpróbáltam szembenézni a rám váró feladatokkal. Amik így két nap elteltével egyre többnek tűnnek. És úgy hajtottam a fejem álomra, ahogy a múlt fejezetben leírtam. 

     És hogy hol is vagyok, illetve mit is keresek én itt? 2007-ben a kínai állami bányavállalt 3 milliárd dollárt fizetett Afganisztánnak a világ második ismert legnagyobb rézlelőhelyéért, amely Kabultól délre 35-40 km-re található. A rézlelőhelyet 1979-1980-ban orosz geológusok fedezték föl, de a szovjet megszállás, az afgán polgárháború, az amerikai (bocsánat) szövetséges megszállás miatt ekkor látták csak elérkezettnek az időt a kitermelésre. A lelőhely rézbeni gazdagságát jól szemlélteti, hogy 3 trilliárd amerikai dollár értékű réz kitermelésére látnak lehetősét. Az afgán kormány is érdekelt, hiszen a monopóliumi joga miatt évi 350 millió dollárt fizetnek a kínaiak az államnak és nagyjából a GDP 20%-os emelkedésére számítanak. Azonban váratlanul közbejött, illetve nem is annyira váratlanul a régészet. Még az 1960-as években a kitermelésre szánt bánya területén több Buddha-monostort fedeztek fel. Ezek eltűntét veszélyezteti a bánya. A kolostorok feltárását még 2009-ben kezdte el egy nemzetközi, akkor még főleg franciákból álló csapat. Sikerült ugyanis elérni, hogy megegyezés szülessen az afgán kormány, a kínai állam között a terület feltárásáról. Ennek határideje 2014 vége. A pénzügyi hátteret pedig a Worldbank adja, aki 10 millió amerikai dollárt adott a feltárás finanszírozására. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. Most 2012. májusában, mikor én ideérkeztem még 10-15 év! kellene a rendes feltárásra. Ehelyett van kb. 2,5 év... Ott ahol most dolgozunk, az ún. Vörös zónában még három évi munka lenn. A határidő pedig 2013 március...

     Mi is ez a Mes Aynak? Az iszlám hódítást megelőzően a területen egy közigazgatási centrum helyezkedett el. A Logar folyó völgyében a Hindukus lábainál több monostor, stupa és az ehhez kapcsolódó igazgatási épületek helyezkednek el. Röviden leírva: lelőhely lelőhely hátán. Amerre a szem ellát minden dombon vagy hegyen valamilyen épület található. Ráadásul ezek az épületek, ahogy a lelőhely is nagyjából 5-600 évig lakott volt, tehát a feltárás csak időigényes régészeti módszerrel oldható meg. Ez okozza a dilemmát. 

     És, hogy én mit keresek itt? Ha rövid akarnék lenni, akkor azt mondanám pénzt. Kicsit bővebben azért más a helyzet. Több dolognak, gyakran tőlem független külső körülményeknek kellett ahhoz összejönnie, hogy én most itt legyek. Az első lökést egyáltalán a külföldi munkakeresésre az otthoni szakmai helyzet adta. Tavaly év végére, annak aki figyeli a szakmát, világossá vált, hogy az elmúlt évek gazdasági lobbijának nyomása a törvényhozásban teret nyert. Gyakorlatilag akkor, és most áprilisban a módosított kulturális törvény kapcsán ki lett mondva, hogy a magyar gazdasági teljesítmény növekedésének a legnagyobb kerékkötője a régészet. Sokan sok ellenérvet mondtak már ezzel kapcsolatban és most nem mennék bele ebbe. Csak egy kérdésem van: most hogy már tavaly december óta új régészeti törvény van, akkor hogy lehet a magyar gazdaság recesszióban hiszen a legnagyobb akadály ki lett iktatva? De visszatérve a témára tudtam, hogy a törvény egyenes következménye lesz az, hogy kevesebb és jóval kisebb felületű feltárások lesznek a jövőben. Ennek két következménye látható: kevesebb régészre lesz szükség és a terepi munka is kevesebb lesz. A továbbiakban ez úgy folytatható, hogy a terepi munka csökkenése maga után vonja a pótlékok csökkenését, illetve el lehet küldeni a régészeket is. Ez utóbbinak a szele is megcsaphatott volna, de mivel határozatlan idejű szerződéssel dolgoztam erre volt kisebb esély. Annál inkább érzékenyen érintett a pótlékok csökkentése. Főleg az zavart, hogy mindig igyekeztem a maximális teljesítményt kihozni és nem az időd szaporítani a munkám során. Hogy ezt mennyire fizették meg? Arra azt mondanám, hogy mivel akinek dolgoztam igen jól járt az én munkámmal, én mindig keveselltem a fizetésem. De azt mondom, hogy ha maradt volna változatlan a helyzet, azaz nem nyúltak volna ilyen drasztikusan hozzá a régészeti törvényhez, akkor otthon maradtam volna. Pont elég volt a fizetésünk arra, hogy két gyerekünket becsülettel nevelni tudjuk. Mivel mindketten ebben a szakmában dolgozunk felvetődött a kérdés, hogyan tovább? Mivel én biztos voltam a következményekben, ezért arra jutottunk, hogy elkezdek külföldön munkát keresni. Mivel ezért tanultam, úgy gondolom jól csináltam az évek alatt és ezzel is szeretnék foglalkozni a továbbiakban is, ezért szigorúan csak régészeti állások után kerestem. Elsősorban angol nyelvterület jöhettek szóba a beszéd miatt. Nem tudom megszámolni sem, hogy mennyi helyre küldtem el az önéletrajzomat. A legtöbb helyen Kanadában, Amerikában és Ausztráliában a legnagyobb gondot az jelentette, hogy nem vagyok állampolgár és nem akarták finanszírozni sem a munkavállalási vízumot sem. Február végén véletlenül? találtam rá erre az álláshirdetésre valamely portálon. Gondoltam megpróbálom. Április elején arra gondoltam pont, hogy ebből sem lesz semmi, mikor is április 7-én jött egy e-mail a munkával kapcsolatban. Küldték a szerződésemet. Csak 3 kérdésük volt. Mennyit kérek, mikor tudok menni/jönni és mennyi az oda-vissza repülőút költsége? Még fel is hívtak aznap délután, hogy megkaptam-e az e-mailt? Nagy fejtörést okozott a feleségemnek és nekem, hogy mi legyen? Olyan anyagi feltételeket kínáltak, amit hülyeség lett volna elutasítani. A szakmai kihívás is vonzott. Csak egy probléma volt: Afganisztán. Próbáltam tájékozódni, tudakolózni itt dolgozó régészetről, hogy mennyire nagy a fluktuáció? A válasz az volt, hogy nem azért nagy, mert a talibán tesz róla, hanem a kemény munka és a kemény időjárás miatt sokan fordulnak meg itt. Úgyhogy mérlegre téve az információkat és a lehetőségeket úgy döntöttünk belevágunk. Nekem az egyszerűbb. Onnantól kezdve, hogy május 10-én felültem az Isztambulba tartó gépre Ferihegyen minden új. Egy új világ, új kihívások, új, eddig ismeretlen dolgok határozzák meg a mindennapjaimat. Akik otthon maradtak, azoknak viszont csak annyi változott, hogy egy időre kiléptem a mindennapokból, és így nekik nélkülem kell megküzdeniük a kihívásokkal.

     Hát, röviden ennyi az itt létem oka. Biztos mindenkit érdekel, hogy mennyire biztonságos a helyzet. Olvasható az interneten is, hogy ennyi-meg annyi katona, rendőr őrzi a bányát. Az igazság azonban máshol rejtőzik. Igaz, hogy őrzik a területet stb-stb. De a tálibok azért nem foglalkoznak a bányával, mert a kínai vállalat havonta fizet nekik a békéért cserébe... Üdv Afganisztánban!