Látszik, hogy telik az idő. Egyre ritkábban írom a blogot, ami azt jelenti, hogy minden megszokottá vált. A kezdeti idők újdonsága, izgalma mindennapossá lett. Az eleinte idegen, szokatlan dolgok az életem részei lettek. De úgy gondolom ez jó. Most már nem tereli el semmi a figyelmet a munkáról és meglepő módon a számomra eleinte annyira idegen régészeti anyag is egyre több meglepetést és izgalmat jelent. Tudom-tudom eddig nem igazán írtam a blogon szakmáról - most sem fogok :) -, de ígérem, hogy a következő rész a régészkollégák kíváncsiságát is kielégíti. 

Eredetileg ma akartam szakmáról írni, de aztán gondoltam, mivel a hétvégén ott alvással együtt két napot Kabul városában töltöttünk, nekem mindenképp nagyobb élményt jelentett 51 nap után hosszabb ideig kimozdulni és jó pár meglepetés is ért, ezért egy kis "útibeszámolót" adok. 

A történet ott kezdődik, hogy Richard a logisztikai menedzser amióta megérkezett, ez nagyjából három hete volt, minden pénteken relaxációt akar tartani a társaságnak. Ebbe kávé, vásárlás, ebéd fér bele nagyjából. Az első héten nem volt vevő rá senki, a második héten beakartunk menni Kabulba, de mivel előző este tört ki a tűzharc egy Kabul melletti szállodában a tálibok és az afgán kormányerők, illetve az amerikai tengerészgyalogság között, ezért az autónkat visszafordították a város előtt a rendőrök. Egyébként a szállodát egy esküvő utáni vacsora után támadták meg a tálibok, arra hivatkozva, hogy sérti az iszlám szellemét, mivel az előkelő afgán és külföldi vendégeknek alkoholt is felszolgálnak. Így a harmadik hétre elege lett mindenkinek abból, hogy gyakorlatilag nem mozdultunk ki a táborból az ásatási területen kívülre sehova, ezért úgy döntöttünk, hogy hosszabb pihenőt tartunk és csütörtök délután bemegyünk a városba, ott alszunk és pénteken délután visszajövünk.

Első ránézésre persze hülyének hangzik az ötlet. Ott aludni a világ egyik legveszélyesebb városában? Ha három hónappal ezelőtt teszi fel valaki ezt a kérdést, azt mondom nem. Két hónap után azonban kicsit másképp látom a dolgokat. Persze nem mondom, hogy felelőtlen lettem. csak megtanultam, hogy az itt élők legnagyobb része, sőt azt mondom ők a többség nem olyanok, mint amivel a sajtó, a média elárasztja az otthoni, nyugati társadalmat. Az itt élő emberek többségének ugyanúgy azok az értékek, mintha otthon lennék. Annak ellenére, hogy két, gyökeresen eltérő kultúrát képviselünk mi, úgymond nyugatiak és az afgánok, ennek ellenére a legutolsó munkással is letudok ülni meginni egy teát, megenni egy kenyeret és elbeszélgetni. Már amennyire megértjük egymást:) Sőt, az egyik munkás köztudott, hogy 1999-ig a tálib milícia tagja volt. Elmondásuk szerint több olyan ítéletet hajtott végre, amikor lopás miatt valakinek levágták az egyik kezét. De vannak itt mudzsahedinek is, akik részt vettek a szovjetek elleni harcban anno. Ennek ellenére egyik sem véreskezű ember. Tiszteletben tartjuk a szokásaikat, igyekszünk nem megsérteni azokat, és akkor nem lehet nagy baj.  Persze el kell fogadni azt is, hogy ennek ellenére bármikor bármi megtörténhet. Ennek ellenére nem ülhet a fenekén az ember hetekig, hiszen abba csak beleőrül. Még akkor is, ha az utóbbi hetekben Afganisztán szerte felerősödtek a tálib támadások és hozzánk is közel jutottak. Így kell a nap minden percében élni és talán ez a legnehezebb. Különösen igaz ez egy olyan veszélyes és számunkra ismeretlen városra, mint Kabul. 

Úgyhogy csütörtökön ebéd után fél órával, nagyjából 13.40-kor elindultunk Kabulba. Azért is siettünk, mert néhányan úgy döntöttek, hogy nem otthoni vagy más európai bankba utaltatják a fizetésüket, hanem itt az Afganisztáni Nemzetközi Bank-ban (www.aib.af) nyitnak számlát. Ezzel gyakorlatilag jelentősen lerövidítik a fizetés átfutási idejét, hiszen helyben történik az utalás, míg nemzetközi utalásoknál eltart 10 napig is az átfutás. Persze nem tudta senki, hogy csütörtök lévén mikor zárnak a bankok, de a legtöbben 16 órára tippeltek. Ebből az lett, mint kiderült, hogy 15-kor zár a bank:) És két perccel lekéstük a nyitva tartást. Lett is belőle mérgelődés. A többségnek készpénzre volt szüksége, ezért kézenfekvő volt, hogy mivel vásárolni is megyünk a múltkoriban emlegetett "Finest Supermarket"-be és ott van ATM ott vesz fel mindenki pénzt. Tudni kell, hogy Afganisztánban korlátozva van az automatákból való felvétel. Egy nap egy kártyával csak max. 200 USD-t lehet felvenni függetlenül a kártya limitjétől. Azt egyelőre nem tudom, hogy a banki készpénzfelvétel is korlátozva van-e, de gondolom előbb-utóbb megtudom azt is. Rövid bevásárlás az említett pénzfelvétel után irány a szálloda. 

A szálloda neve Park Palace (www.traveljournals.net/pictures/261550.html). Nagyjából Kabul központjában található. Persze kívülről nincs az a szokványos szálloda kinézete. Az egyik főút mellékutcájában van a bejárata, ami egy nagy vasajtó. Előtte fegyveres rendőr ül, a "szokásos" kellékekkel: homokzsákok, kalasnyikov, stb. Sorompó fel, újabb ajtó, itt két fegyveres ül és végzi el a motozást, majd egy belső szobában az útlevél ellenőrzése történik meg. Ezután mehetünk csak be a szálloda, ami egyébként egy kétszintes épület. Otthon nagyjából a háromcsillagnak lehetne megfeleltetni, hiszen annak ellenére, hogy Afganisztánban szokatlan igényesség jellemzi, sok az elhanyagolt része. A legnagyobb előnye, hogy udvarát az európai szemnek megszokott színek és nyugalom jellemzi. Viszonylag nagy park, élénk zöld színű fűvel, két szökőkúttal, padokkal és pávával. Az elmúlt két hónap szürke, barna színei után órákig eltudtam volna ülni a szabadban. Azonban itt is adnak a biztonságra. A tetőn 3-4 géppuskaállás, állandóan járőröző, távcsöves Kalasnyikovval felszerelt katonákkal. Nekünk a szobát Richard foglalta le, látszott is. 5 egyszemélyes szobát foglalt le 6 embernek.... A hibát úgy sikerült kiküszöbölni, hogy én és David egy kétágyas szobára cseréltük az egyik egyszemélyest és így mindenki maradhatott. Ennek örömére amekkora szerencsénk van, mi kaptuk az utcára néző oldalt, amit nemes egyszerűséggel elneveztünk "RPG side"-nak. Kitekintve az ablakon ugyanis látni lehetett, hogy hasonló magasságban van a másik tető is. Tökéletes egy aknavetőnek... De ha állandóan ez járna az ember eszében, akkor ki sem mozdultam volna otthonról. Oliver Cromwell mondta: Bízz Istenben, és tartsd szárazon a puskaport! Sok más választás nem igen lehet... A dupla szoba egyébként előtér, konyha, két szoba és fürdő részekből áll. És amit már két hónapja nem láttam, és így sajnos a futball EB-t is csak interneten követtem, televízió volt műholdas csatornákkal a szobában. Persze nem mintha tévézéssel akartuk volna tölteni az időt, de este a vacsora után azért sikerült megnézni - igaz afgán kommentárral - az Olaszország-Németország elődöntőt. 

Hét órát beszéltünk meg indulási időpontnak és mivel nagyjából négy körül értünk a szállodába a következő közel három órát majdnem mindenki relaxálással töltötte. Nálam ez azt jelentette, hogy kiültem a parkba és bámultam ki a fejemből:) Azért írtam, hogy majdnem mindenki, mert szegény Marekre ekkor újra rájött a hasmenés és az egész estét a Wc-n töltötte egy élmény volt neki a kirándulás... Egyébként az elmúlt egy-két hétben lassan mindenki ágynak dőlt. Elsőnek Agnieska kezdte, akinél a kabuli Német Kórházban szalmonella fertőzést állapítottak meg. Érdekes diagnózis hiszen rajta kívül senki nem betegedett meg, pedig ugyanazt esszük. Egyébként nem olcsó mulatság még biztosítással sem betegnek lenni külföldön. Az orvosi vizsgálat és a gyógyszerek 300 dollárjába kerültek Aganak. Utána lehet számolni, hogy mennyi is az. Agnieska után Mareken jelentkezett hasmenés, majd a héten Nadia, David és Saad dőlt ágynak. Náluk már egyértelműen a rendkívül magas hőmérséklet az ok. 34-35 fokok vannak hetek óta és ilyenek is lesznek augusztus végéig. 2000 méteren ez nagyjából 44-45 foknak felel meg otthoni viszonylatban. Sőt tavaly 56 fok volt a rekord! Látszik is, hogy csak a török, a magyar és a tádzsikok úszták meg eddig:)

De visszatérve a kirándulásra 19 órakor annak rendje és módja szerint ott volt értünk a rendelt autó. Sárga taxik vannak itt is, de ajánlatos nem azokat használni. Helyette két személyszállítással foglakozó cég van Kabulban (www.afghanlogisticstours.com) és (www.safetripkabul.com) érdemesebb tőlük autót bérelni/rendelni. A találkozó helyszínét Richard javasolta. Az elsődleges szempont az volt, hogy olyan legyen, ahol alkoholt is árulnak. Az előző heti események után persze nem volt veszélytelen ez a szempont, de a legtöbben két vagy több hónapja nem ittunk sört úgyhogy kockáztattunk. Richard a Gandamack éttermet (www.gandamacklodge.co.uk) és szállodát javasolta. Odaérkezve nem igazán tudtuk elképzelni hol lehet a hely. Kabul egyik főutcáján egy vörösre festett vaskapu előtt tett ki az autó minket. Kívülről teljesen átlagos, lebukkant, mondhatni a szokásos kabuli kép fogadott minket. De rövidesen kiderült, nem eszik forrón a kását. Ugyanis az ajtó mögött itt is két fegyveres ült, akik a szokásos motozás után továbbengedtek. A következő lépcső, hogy le kellett adni mindenkinek valamilyen fényképes igazolványát. A legtöbbünk az útlevelét vagy annak másolatát adta le, de volt aki például a vezetői engedélyét... Ezután engedtek be az étterem/szálloda területére. Nem hittem volna, hogy Afganisztánban van ilyen hely. Bárhol máshol természetesnek veszi az ember ha ilyet lát, de itt!!!! 

Nagyjából egy zárt kertet kell elképzelni, amelynek az egyik végében vannak a szállásul szolgáló bungalók. Előtte pedig hatalmas füves tér, zöld fűvel, fákkal, bárral és vacsorázásra szolgáló kerthelyiséggel. Két hónap után maga volt a paradicsom! Újra - ha egy kicsit is - európai környezetben érezhettük magunkat. Meg is egyeztünk, hogy ha tudunk, minden hónapban legalább egyszer eljövünk, kikapcsolni, no és persze sört inni. Ugyanis ami Afganisztánban a hely egyediségét adja, az az, hogy szolgálnak fel alkoholt. Persze arany árban... Ha jobban belegondolunk nem meglepő, hogy számunkra hihetetlen árai vannak az alkoholnak. Egyrészt a vallás is tiltja [persze erre azt tudom mondani, hogy az afgán szakácsunk csak akkor nem iszik, mikor a többi afgán nem látja:))))], másrészt igen fenyegetve érezheti magát az az étterem, ahol alkoholt árusítanak. Lásd az előző heti szállodai "incidenst". De hogy ne csak a levegőbe beszéljek: 2 cl tömény 6 dollár, 4 cl 12 dollár, míg a piros csillagos 33 cl-es sör 10 dollárba kerül.

Az első körnél köpni-nyelni nem tudtunk a számla hallatán, de aztán megoldotta Richard a helyzetet azzal, hogy mivel valahonnan van neki étkezési jegye, így bátran fogyasztottunk a sörből.. Persze nem kell hordónyi mennyiségre gondolni, hiszen a két hónap alatt alaposan elszokott a máj az alkoholtól. Úgyhogy 4 kör után már enyhén kapatos volt a társaság. Vacsorázni is vacsoráztunk, nem meglepő módon mindenki pizzát evett. Eddigi életem legjobb pizzáját a Tolna megyei Faddon ettem [egyébként aki arra jár ugorjon be Manfredihez (www.progettomanfredi.hu) nem fog csalódni], de úgy gondolom, hogy talán mert hiányoztak az ismert ízek ez a pizza esett a legjobban.

Nagyjából este 11 órára aztán mindenki kellemes elpilledt  a sörnek és a tésztának köszönhetően, így hazavettük az útirányt. 

Másnap a helyi kézműves piac, az itteni Váci utca volt soron, ahol afgán kézműves termékeket árusítanak. Persze itt nem Váci utcának, hanem Chicken streetnek (www.flickr.com/photos/9549670@N05/824969211) hívnak. Ez a kabuli "Shopping center". Az elnevezés ne tévesszen meg semmit. Nincs akkora forgalom mint akármelyik otthoni bevásárlóközpontban, nem is olyan a környezet, de egyszerűen magáért a termékekért érdemes ellátogatni ide. Az ezüstékszerektől kezdve a lapis lazuli termékeken át a faragott árukig minden megtalálható itt gyönyörű kivitelben. Én egyelőre nem vásároltam semmit, csak felmértem a terepet, hogy mit vigyek majd haza egy hónap múlva a családnak. Marek viszont elemében volt. Tudni kell róla, hogy nagy szőnyegvásárló. Persze csak a kézi szövésű, eredti szőnyegek érdeklik és mivel Egyiptomtól Szudánon és Türkmenisztánon keresztül bejárta a Közel- és nem is annyira Közel-Keletet szép kis gyűjteménye is van belőle otthon. Két óra szőnyegválogatás után aztán persze már mindenkinek elege lett a válogatásából:)

Így újabb szőnyegkollekcióval indultunk vissza az 1 órányira lévő táborunkba.